2014. január 28., kedd

Népünk bűntettei



Feljelentette a legjobb barátja, a szomszédja, mert külföldi adót hallgatott, aki a rendszerváltás után térden állva könyörgött, hogy ne álljon bosszút rajta. Nem állt bosszút, az ügyről azóta sem beszél senkinek. Nem kártalanították, vagy ha igen, a legundorítóbb módon, úgyszólván elintézte az állam valami nevetségesen szerény összeggel szenvedéseiért, amelyeket a nemzetiszocialista és kommunista szellemiség rótt rá, miközben a tömeggyilkosoknak ugyanaz az állam minden hó elsején nyugellátásként hatalmas összegeket utal át, ami luxuséletet biztosít nekik. A nemzetiszocialista és kommunista bűnözést még ma is agyonhallgatják, miután annyi évtizeden át alaposan elfojtották. A legjobb barátja jelentette fel! Népünk effajta bűntettek ezreit, tízezreit követte és hallgatja el. Népünk hallgatása e bűntettekről a legnagyobb bűntett. Úgy tűnik ez az állam a nemzetiszocialista és kommunista bűnözésre termett. Néhány kimagasló személyétől eltekintve a Katolikus Egyház sem jobb. Mindig csakis a saját javára cselekszik, hallgat ott, ahol beszélnie kellene, és ha a helyzet veszélyessé válik, az évezredeken át kihasznált Jézus Krisztus mögé bújik. Ismétlem: a legjobb barátja jelentette fel. Ezek az emberek ma nemcsak luxuséletet élnek, hanem társadalmunk tiszteletreméltó polgáraiként a hatalomban ülve irányítják ezt az országot.


Thomas Bernhard után szabadon.