Karaktergyilkosság

A miniszterelnök meglátja fiatalkori önmagát a Parlamentben. Valahányszor bemegy az ülésterembe, egykorvolt sovány alakja ott feszeng régi helyén. Odaszalad. Abban a pillanatban, ahogy odaér magához, elillan a kép. Az ülésnap végén ugyanez történik. A képviselők távozásakor látja magát, ahogy megy a padsorok között. Ez az alak, ő maga, akkora félelmet kelt benne, hogy szobájában sírvafakad. Élményéről azonban soha nem beszél, még feleségének sem említi. És mégsem tudja teljesen eltitkolni. Mindenki észrevesz valami változást. Még jobban elhízik, focizás közben pedig olyan hibákat ejt, amilyeneket senki. Délutánonként bezárkózik, és régi újságokat olvasgat, amiket a házelnök tesz le időnként az asztalára. Feleségével csak étkezések idejére találkozik, ő azonban olyan, mint minden feleség; nem figyelmezteti férjét a bajára, noha nem tudja mi az, igyekszik nem emlékeztetni rá. Egy nap elsőként siet az ülésterembe, ahol ez az alak, amelyben egyre világosabban magára ismer, ütést mér a fejére, ő pedig a földre rogy. Sikerül feltápászkodnia, mielőtt még belép az első képviselő. Koponyáján meleg vérfolt. Be kell kötözni a fejét. A házelnök megkérdezi tőle, hogy mi történt, ő pedig ezt feleli: "Elestem." Elcsúszott, mondja. Néhány nappal később agyonütve, kettéhasított fejjel találnak rá. Máig sem tudja, hogy ki ölte meg. A legcsekélyebb gyanú sem merül fel benne önmaga iránt.


Thomas Bernhard után szabadon.