Kedves Tamás! Tudod úgy történt, hogy a gyerek oda van a repülőgépekért, hát ezért mentünk fel Pestre. A kalauz a vonaton elkápráztatott minket, teljesen olyan volt, mintha valahol Európában lennénk. Az úton megismerkedtünk egy cukorbeteg kislánnyal, aki Svájcban él, tökéletesen ért magyarul, de kizárólag németül válaszol. Anyukájával volt látogatóban a debreceni nagymamánál. Mi nem szálltunk le Ferihegyen; "azért nézzük meg kicsit a várost is". Tudod Tamás ez megmarad a gyerekben egy életre, az hogy a Parlament egy olyan hely, amit egy rácskerítés résén lehet csak megközelíteni, meg hogy üvöltöznek velünk, hogy ne mozduljunk. Az öltönyös kopasz egyik fülében dugó, amiből zsinór vezet a gallérja alá. Szirénázó rendőrautók meg fekete autók húznak el előttünk. Elvergődtünk a Parlament melletti SPAR-ba, majd a sarkon nápolyit ettünk. Közelünkben unottan rendőrök ácsorogtak. Ekkor tűntél fel a túloldalon, épp átjöttél a tiloson. Semmit nem változtál Tamás, ugyanaz a tekintet, ugyanolyan kinyúlt, szakadt pulóver. Most találkoztunk először. Az, aki jól ismer téged, mesélte nekem, egykor miként rohangáltál fel-alá a Tisza-parton, "Nőt adjatok!" kiabáltad, mondta. Felénk tartottál amikor megláttam, mégis csak megváltoztál; a pocakra gondolok Tamás. Nem tudtál tőlünk bekanyarodni a mellékutcába, szóltam a gyereknek, álljon odébb, "hadd férjen el a bácsi". Nem néztünk utánad. Később elindultunk arra amerre te is. Rendőrök és biztonsági őrök mindenfelé. Ez is megmarad Tamás. Elsétáltunk a NAV székház előtt, majd át a Lánchídon, ami tele volt turistákkal, főleg ázsiaiakkal. Ez nekünk természetes, tudod az egyetem miatt. Emlékszem, amikor néhány hónapos volt a fiú, nigériai lányok kapták ki a kezemből, és visongva adták kézről kézre. Ott toporogtam ijedten, vajon visszakapom-e? Azóta is ellátják édességgel, akárcsak az indiaiak, jó véleménnyel van róluk a fiú. A hídról elnéztünk arrafelé, amerre a Klubrádió lehet, azon szocializálódik tudod, mint én egykor a Szabad Európán. A Batthyány téren lementünk a metróba. Az Tamás tele van félelmetes kinézetű emberekkel. Mindenhol eltorlaszolják az utat. BKV ellenőrök vagy kik, korlátlan mennyiségben. Nekem mindig a munkásőrök jutnak az eszembe róluk. Ugye emlékszel Tamás, másodjára a repülőtéren találkoztunk. A pulóver és a pocak ugyanaz, a tekintet egy kicsit elkerekedett, igazából te lepődtél meg. Lassan elballagtál mellettünk. Amikor a brüsszeli gép felszállt, mi már a tetőteraszon voltunk. Néztük, hogyan emelkedsz a magasba. Te elrepültél Tamás, mi maradtunk. Két rendőr nézeget minket, elvégre október 7. hétfő, tanítási nap van. A gyerek ugyan öt éves, de magassága szerint nyolc is lehetne. Az iskolában majd megpróbálják méretre vágni, de teljesen nyugodt vagyok, nem fog sikerülni, tudod Tamás, olyan, mint én. A tetőteraszon megismerkedtünk egy kedves fiatal anyukával és kisgyermekével. Engem mindig felüdít ez a gyerekkoromból jól ismert pesti mentalitás. Később a reptér mellett kiállított roncsoknál is találkoztunk. Amikor megmondtam neki, hogy Debrecenből jöttünk, egy pillanatra elkomolyodott. Tudod Tamás, itt nálunk tizenöt éve tart, ami országosan négy éve. A félázsia. A WestEnd törzshelyünk a fiúval, hazaindulás előtt egy-két órát mindig ott töltünk. Szabadon lófrálunk, nézelődünk, mindent végig járunk, beülünk a Mekibe, és a Yellowban veszünk valamilyen játékot. Végül kiálltunk a Nyugati elé nézelődni. A gyerek itt produkált egy hatalmas esést, mire a sötétből egy fiatal lány lépett hozzánk, felmutatott valami igazolványt, és a fiamat szerződtetni akarta gyerekszínésznek. Amikor bevallottam, hogy éppen indulunk haza Debrecenbe, ugyanúgy, ahogy jött, kedvesen de határozottan kilépett az életünkből. Az utolsó IC-vel utaztunk haza. Cegléden bemondta a kalauz, hogy átszállási lehetőség van egy Szegedről a Keletibe tartó vonatra. Az ötlet nem is rossz: a Nyugatiból a Keletibe Cegléden át vonattal. Semmi BKV ellenőr. Tudod Tamás, ez megnyugtató.
Interjú