Az arc

A miniszterelnök végső soron embergyűlölő lénye, környezet- és önpusztító, zsarnoki lelkülete következményeként arca idővel embergyűlölő és önpusztító arc lett. Minden nap, ahogy felkel, szinte páni sietséggel bújik bele embergyűlöletébe és önpusztításába, mint arcpusztításba, mint egy gyógyíthatatlan, rosszindulatú betegségbe, és ezzel a rosszindulatú, betegesen rosszindulatú arccal üdvözli az országot már kora reggel. Bizalmatlanul, vagy legalábbis bántó tartózkodással viszonyul mindenhez, amit a demokráciához tartozónak gondol, vagy ami a szabad világból jön, vagy akit a szabad emberek közé sorol. Azt hiszi joga van gyűlölni, mert őt is gyűlölik. Arra nincs remény, hogy e gyűlölet okát magában keresse. Élete egyetlen rövid óráját sem töltötte harmóniában. Szellemellenes testi ember lévén érzelmeiből és érzelmeinek él. Fejébe vette, hogy saját céljaira használja ki a demokráciát, hogy birtokba veszi vele az embereket, hogy egész egyszerűen birtokba veszi vele az egész országot.


Thomas Bernhard után szabadon.

XVI. Benedek pápa

Joseph Ratzinger, a teológus munkásságát már pápává választása előtt majd húsz évvel kezdtem figyelemmel követni. Könyveiben egy mélységesen humánus, demokrata, toleráns, önkritikára és párbeszédre kész ember képe rajzolódik ki. Ratzinger egy félreértett ember, ami végig húzódik egész életén át. A katolikus egyház iránti előítélet oda vezetett, hogy "egyesek, amit én mondok, egy mechanizmus részeként értelmeznek, mely lényegében pórázra akarja fogni az emberiséget, s nem úgy tekintik, mint értelmes, hatékony és igaz próbálkozást a világ és az ember megértésére." (A Föld Sója. Interjúkötet. Szent István Társulat, 1997.)

Kevesen tudják, hogy XVI. Benedek pápa kedvenc írója Hermann Hesse. A Pusztai farkasról így vall: "Ez a könyv rám diagnózisa és előrejelzése miatt a fölfedezés erejével hatott. Bizonyos értelemben az író elővételezi az egész problémakört, amit mi a hatvanas-hetvenes években éltünk át. A regényben egyetlen személyről van szó, aki végül oly sokféle alakká esik szét, hogy e szétesés a személyiség fölbomlásához vezet. Az "én" magáraöltése itt szétrombolását is jelenti. Tehát nem csupán két lélek van egy kebelben, hanem az maga semmisül meg. Ezt az embert nem mint identifikációs alakot olvastam, hanem kulcsot láttam benne, mely látnoki módon teszi megközelíthetővé az újkorban izolálódó és izolált emberek problematikáját." (A Föld Sója. Interjúkötet. Szent István Társulat, 1997.)

Lemondásával kapcsolatban óhatatlanul az Üveggyöngyjáték jut eszünkbe: "Az a gondolat, hogy az ember torkig lehet egy magisteri hivatallal, és le is mondhat róla, első ízben már akkor eszembe jutott, amikor kineveztek Üveggyöngyjáték-mesterré, illetve néhány hónappal később. (...) Arra az elhatározásra jutottam, ha valaha eljön a nap, amikor a legközelebbi ünnepi Játékra gondolva öröm helyett gyötrelmet érzek, s büszkeség helyett szorongást, akkor nem fáradozom tovább egy új ünnepi Játékon, hanem visszavonulok, és visszaadom hivatali jelvényeimet a Hatóságnak." (Hesse: Üveggyöngyjáték, 409-410. oldal.)

Ratzinger bíboros az előbb említett interjúkötetben mondta: "Soha nem képzeltem, hogy vissza tudom forgatni a történelem kormánykerekét. (...) Egy másfajta új egyháztörténeti korszak áll előttünk." Ma amikor a világ egyre intoleránsabbá válik, Benedek pápának köszönhetően az egyház a valódi liberalizmus útjára lépett, legalábbis a Vatikán tekintetében. Ferenc pápa is a Benedek által tört úton halad tovább.



Benedek pápa öröksége

Demokrácia és lelkiismeret

A Habermas-Ratzinger találkozó

Varga Mátyás

Varga Mátyás úgy véli, hogy a kultúra nem a másik meggyőzésének területe, hanem önértékkel rendelkező szellemi valóság, mely a legkülönfélébb világnézetű embereket nemcsak értékközvetítésre, hanem értékbefogadó nyitottságra kötelezi. Egyszer a Klubrádióban elmondta, a nacionalizmus biztonságkeresés, irracionális fikciókra épülő légvár. Varga Mátyás, mint pannonhalmi szerzetes sokat tud, rálátása van a dolgokra, onnan fentről, a Szent Hegyről.


Déry-díj

parsifal, parsifal

Amerikai íróinterjúk

Abádi Nagy Zoltán: Világregény - Regényvilág. Amerikai íróinterjúk. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, 1997.


Walker Percy, Kurt Vonnegut, William Gaddis, E. L. Doctorow, Ronald Sukenick, Raymond Federman. Hat mélyinterjú egy kötetben. Különleges értékét adja a könyvnek az a tény, hogy Abádi professzor teljes mértékben egyenrangú társa e kivételes intelligenciájú gondolkodóknak. (Írni nem más, mint gondolkodni.) Egyenrangú, de nem tolakodó; karmester, aki nem telepedik rá a szólóművészre. A diskurzus élő és páratlan amiatt is, hogy egyedülálló irányba folynak a személyek tekintetében. A 20. század fontos dokumentuma e mű, hisz abban a században, a maguk helyén a század meghatározó emberei között zajlik, nem elfeledkezve arról sem, hogy Amerika évszázadáról beszélünk. Egy elmúlt világ hangulata, létfilozófikus esszenciája jelenik meg a könyvben. Az interjúk térben és időben is (kivétel nélkül az 1980-as években készültek) pontosan el lettek helyezve. Az utolsó kettő Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma Debreceni Egyetem) Angol Tanszékén, illetve a Debreceni Akadémiai Bizottság épületében (DAB Székház) zajlott. A körülmények taglalásának köszönhetően felidéződik a beszélgetések atmoszférája, ezzel létrehozva a szellemi kapcsolatot a múlt kvázi örök jelenben élő eseményével. A Szellem, az Értelem hatalma mutatkozik meg itt. Akik tisztában vannak Amerika értékével, azoknak is meglepő e művészek metafizikus mélysége, melyből időnként természetszerűleg feltör az ismert sajátos amerikai attitűd. Emberek, gondolkodók, múltunk, mely jövőt alakítón bennünk él. Információ regényértelmezéshez, forrás tanulmányokhoz, elsődleges anyag létkutatáshoz.

Gender

Séllei Nóra: Tükröm, Tükröm... Írónők önéletrajzai a 20. század elejéről. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debreceni Egyetem. Debrecen, 2002.


Virginia Woolf, Jean Rhys, Gertrude Stein, Mary McCarthy, Kaffka Margit. Öt nő alakja bontakozik ki, a hatodik Alice B. Toklas, és a szerző a hetedik, lásd a 272. oldal lábjegyzetét. Nő munkája nőkről, a nőiség szempontjából, elsősorban férfiaknak és nőknek.

Lenyűgöző szellemi alkotás e kötet, minden részletre kiterjedő figyelem, vitára indító, gondolkodóba ejtő és arra késztető, magával ragadó írás. A bevezető önálló alkotás az önéletrajzról, mint olyanról, és a női önéletrajz sajátosságairól, formabontásáról. (A témával foglalkozóknak kötelező!) Mit jelent nőnek lenni, nőként gondolkodni, élni, létezni egy férfi dominanciájú kultúrában. A szerző nevében is hordozza a nőkérdés problematikáját, ami nem jelentőség nélküli.

A termékenyítő női szemléletet látom Woolf kapcsán önéletrajz és test összefüggéseinek boncolgatásában, Rhys esetében pedig a fénykép és önéletírás szuggesztív elemzésében, ami azután csöndesen végig gördül az egész fejezeten.

Tovább gazdagítja a mű létlátását a leszbikus Gertrude Stein két önéletrajza. Ki ír kiről? - tehetjük fel a kérdést az Ada és az Alice B. Toklas című írások kapcsán. Itt újra fokozottan előkerül az önéletrajz problémája: mik a határai, egyáltalán mit várunk tőle, hogyan tekintünk rá? Sémákban vagy szabadon gondolkodunk? Séllei Nóra végig vezet minket az úton, és rámutat a megtestesült szellem, vagyis a képzőművészet kapcsolatára az irodalommal.

A McCarthyval foglalkozó rész vitathatóságában is lenyűgöző gondolatmenet. Itt a gyónás közkeletű, méghozzá katolikus körökben is közkeletű, de téves felfogását emeli be a szerző munkájába a szálak kibogozásához. (Lásd, Michel Foucault: A szexualitás története.) Mi az igazság? Van-e egyáltalán igazság? Ha van, kinek az igazsága az? Létezik-e önéletrajz egyáltalán, az nem inkább önkitalálás? Hálásak lehetünk a McCarthy kommentárok felfejtéséért, melyek szerves részei a Séllei által vizsgált műnek. (Megjegyzem: az itt bemutatott katolikus mentalitás ír nemzeti sajátosság, az a más okból kétségbeejtő hazai gyakorlatban is jórészt ismeretlen.)

Végeredményben, és ezt Kaffkánál különösen érzem, a nő önkereséséről, identitáskereséséről van szó. Nem megoldás a férfiszerep felvállalása, az túl egyszerű lenne és nem adna megoldást a nő problémáira. A férfi alá/fölé rendelés kultúrájában a nő feladata önmaga megtalálása, és nem a férfiszerep fölvétele. Az egyenjogúság megteremtése a nő kulturális hivatása, és nem a férfi-ordoba való belépés, mely tévedésnek, új alárendelési viszonynak bizonyul. A különbözőségben való egyenlőség magától értetődése, egy humánus kultúra megvalósítása a nő feladata, amiben nekünk férfiaknak mellettük kell állnunk. Emberek vagyunk, mások de egyenlőek.

A miniszterelnök

A miniszterelnök hazudott. Ámde a félelem, hogy ő maga hazudott, nem engedi, hogy bűntettét bevallja. Az a gondolata támad, hogy kerestesse a hazudót, hazudókat. E célból megszervez egy hivatalnok-apparátust, amelyet jól megfizet. Néhány nap múlva találnak is egy hazugot. Habár a miniszterelnök tudja, hogy az illető nem hazug, mégis kiszolgáltatja a törvénynek, amely elítéli. Ily módon a hivatalnokok még sok hazugot találnak. Végül pontosan annyi hazugot találnak, ahány hazugság van. Valamennyit elítélik és börtönbe zárják. A miniszterelnök most elmegy a Parlamentbe, hogy megállapítsa: hány és milyen törvényt kell még ebben a félévben megszavazni. Ez a kérdés foglalkoztatja még napokig.


Thomas Bernhard után szabadon.

Szent Korona

Magyarországon, ahol mint ismert az úgynevezett fülkeforradalom óta az úgynevezett Nemzeti Együttműködés Rendszere van uralmon, egy férfi, akárhányszor is tett látogatást az ország Parlamentjében, ott Szent István koronájából az Európai Unió himnuszát hallotta szólni. Amikor már századjára is ezt tapasztalta, a dolgot elhíresztelte a városban. Mivel erre az emberek százai, sőt ezrei zarándokoltak a Parlamenthez, hogy hallják az Európai Unió himnuszát a Szent Koronából szólni, a férfit a Terrorelhárítási Központ emberei letartóztatták és börtönbe vetették. Az embereknek büntetés terhe mellett megtiltották, hogy a Parlamenthez vonuljanak, a Szent Koronát pedig elzárták. A Terrorelhárítási Központ emberei éveken át mindenkit, aki bement a Parlamentbe, szigorú vizsgálatnak vetették alá. A Szent Korona a Parlamentben manapság ismét megtekinthető, s erre az esetre már senki nem emlékszik.


Thomas Bernhard után szabadon.

Európa szegletköve

Mindannyian egyszeriek, egyetlenek vagyunk, a kollektivista társadalmak azonban megsemmisítik az ember személyiségét. Létrehozzák az éretlen vagy elfojtott személyiségek kényszerközösségeit. A kényszerközösségek gyorsan megszervezhetők és látszólag fölényben vannak a lassan szerveződő, szabad társulásokkal szemben. A kollektivista társadalmak a látszatok világában élnek, mert nem ismerik el az emberi lét lényegét: a személyiséget. Megnyomorított tagjainak cserébe felkínálják a szabadulást az én terhétől.

Az európai kultúra a személyiség, a személyesség jegyében áll, ez különíti el minden megelőző idők kultúrájától. Aki azt hangoztatja, hogy a kollektívum, vagyis a nemzet, az állam, vagy egy társadalmi osztály előbbre való a szabad emberi személyiségnél, az megtagadja és szétroncsolni próbálja Európa szegletkövéül szolgáló hagyományait. Ázsia kollektivizmusa évezredek óta próbálja bekebelezni Európát, de minden esetben szétzúzódott ezen a szegletkőn.


Vekerdy Tamás után szabadon.

Rövid hírek

A Semmelweis Egyetem egyik könyvtárosa felakasztotta magát a könyvtár olvasótermének nagy csillárjára, mert (mint azt egy hátrahagyott cédulán írja) huszonkét évi szolgálat után többé nem tudta elviselni, hogy olyan doktori disszertációkat rendezgessen és kölcsönözzön ki, melyeket csak azért írtak, hogy bajt okozzanak, ami szerinte minden valaha megírt doktori disszertációra vonatkozik.


Kína és Magyarország miniszterelnöke megállapodott, hogy a kínai nagy falat Magyarországra, a magyar demokratikus ellenzéket pedig Kínába vitetik. Tervüket azonban nem tudták titokban tartani, s éppen akkor éjszaka, amikor a kínai nagy falat Magyarországra, a magyar demokratikus ellenzéket pedig Kínába akarták szállíttatni, bevitték őket az őrültek házába, a kínai miniszterelnököt természetesen a kínai, a magyar miniszterelnököt a magyar őrültek házába. Ügyüket az ENSZ abszolút bizalmasan kezeli.


Egy jogtörténet-professzor mesélte, hogy az úgynevezett fülkeforradalom idején egy egyetemen az ő fakultásának valamennyi kollégáját elbocsátották, mert azok az akkori forradalmárokkal nem akartak együttműködni. Néhány évvel később az úgynevezett demokratikus újjászületés napján ugyanezen egyetemen elbocsátották azokat, akik korábban kollégáikat elbocsátották.


Egy terhes nő meggyilkolásával vádolt politikus elmondta a törvény előtt, nem tudja, miért ölte meg a várandós asszonyt, de ő oly gondosan gyilkolta meg áldozatát, ahogyan csak lehetséges. Az ügyész valamennyi kérdésére egyre a gondosan szót hajtogatta, mire megszüntették az ellene folyó eljárást.


A Parlamentben megszólítottunk több embert, akiktől meg akartuk tudni, miért ment tönkre az ország. Kérdésünkre azonban a megkérdezettek csak nevettek, sarkon fordultak és elszaladtak. Az utcán a járókelőktől hallottuk, hogy a Parlamentben egyetlen normális ember sincs, az egész épületet átengedték egy csomó őrültnek, akik azt csinálnak ott, amit akarnak.



Thomas Bernhard után szabadon.

Diktatúra?

Az emberek alapvetően konzervatívok, nem szeretik a változást, idegenkednek minden újítástól. Így volt ez a hitújítás idején is, ezért a kálvinista prédikátorok apró változtatásokkal formálták át a római liturgiát és vallási szokásokat. Észrevétlen eltűnt egy gesztus, megváltozott egy mondat, bekerült egy új szó. Látszólag alig történt valami, csupán a lényeg tűnt el és egy új vallás született. Ugyanezt teszi ma a Fidesz országunk átalakítási munkájában. Lépésről-lépésre tűnik el világunk, alig észrevehetően. Jelentős ellenzéki szereplők állítják: ez még nem diktatúra. A kálvinista prédikátorok nem voltak katolikusok. Liturgiájuk lehet, hogy rómainak tűnt, de akik vezették, azok kálvinisták voltak. A lényeg kezdettől hiányzott.

Sokféle diktatúra van, nemcsak az, ahol a Dunába lövik az embereket. Látni fogjuk: 2014 nem különbözik majd 1984-től, az is diktatúra volt, ez is az. Olyan országban élünk, ahol azt tervezik, hogy a parlamenti képviselőknek fel kell állniuk, ha bejön az ülésterembe a házelnök, a rendőröknek pedig tisztelegniük kell feletteseik magánautójának az utcán. Átnevelés mindez. Akárcsak az öltözködési előírások iskolában, egyetemen, munkahelyen. Akinek kétségei vannak gondoljon csak az Alaptörvényre. Lehet úgy tűnik ma még demokrácia van, de az ország irányítói nem demokraták. Végzik munkájukat, az átalakítást. "Aki ma büntet, az holnap lövet!"

HaHa

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár zavart öntudatból cselekedett, amikor a Hallgatói Hálózat egyik tagjának alaptalanul kent le egy pofont, amitől az aktivista elveszítette hallását, mégpedig az orvosok szerint örökre. A fiú apja, egy útépítő munkás, aki elhatározta, hogy fiát Budapestre küldi a Műszaki Egyetemre, és híres építészt csináltat belőle, kiszámoltatta egy ismerős hatósági adószakértővel azt az összeget, amit a fia 65 éves koráig keresett volna, ha valóban sikerrel, annak rendje és módja szerint halad előre az apja által megjelölt pályán és eléri célját, és pontosan ekkora összegre beperelte Hoffmann Rózsát. A Hoffmann Rózsa által süketre vert fiú apjának szakértői megbízottja az elfogadható és ily módon behajtandó összeget 230 millió euróban állapította meg, de a fiú ennek előtte három nappal öngyilkos lett. Az eljárást Polt Péter legfőbb ügyész kérésére megszüntették. Ugyanakkor Hoffmann Rózsát azzal az indokkal, hogy tilos a hallgatók bántalmazása, két hónapra eltiltották a szentáldozástól. Hoffmann Rózsa lelkiatyjának (gyónáson kívül) kijelentette, megfeledkezett arról, hogy a felsőoktatási törvényből Pokorni Zoltán kérésére a botbüntetést a végszavazás előtti percekben a miniszerelnök kihúzta.


Thomas Bernhard után szabadon.