Hoffmann Rózsa

Hoffmann Rózsa a reális és irreális világ összebonyolításának mestere. Felmerül előtte egy színes jelenet, végig képzeli annak minden apró, naturalisztikus részletét és azután egyszerre csak eltorzul az egész, feje tetejére áll, beárad az irracionális világ vihara, amint ez a "Köznevelés" című művében is jól látható. Az olvasó egy elátkozott ország hátborzongtató és áttekinthetetlen történetével szembesül. Vezetőik túlságosan otrombák ahhoz, hogy akárcsak higgyenek a szabad szellem létezésében. A kereszténység és az együttműködés köntösébe bújva valójában csak a bírvágy hajtja őket, és ha kell emberi életeken gázolnak át. Hoffmann művészetében a közép-európai ember korlátoltsága mutatkozik meg, aki azért él, hogy dolgozhasson, ahelyett, hogy azért dolgozna, hogy éljen, s ez esetben tökéletesen mindegy, mit értünk munkán. Mindent egybevetve itt ugyanazzal a felső osztályra jellemző feltételezéssel van dolgunk, miszerint a feladatokat hatalmas intézmények tudják a legjobban elvégezni, amelyek hatalmas összegeket kezelnek, és mindenkit irányítanak. A főhős azon erőkkel került asszociációs kapcsolatba, melyek veszélyeztetik a kulturális közösség stabilitását, és szennyező anyaggá vált. Minden jel arra mutat, hogy ez a világ a lehető legrövidebb időn belül olyan mértékben megváltozik, hogy rá sem ismerünk, alapvetően megváltozott, és ténylegesen tönkrement világ lesz az.


Thomas Bernhard, G. K. Chesterton, Szerb Antal, Sidonie Smith, és Hoffmann Rózsa gondolatainak felhasználásával.